Gyönyörű teste volt. Darázsderék, arányos mellek, szép, kerek fenék, hosszú lábak… Jó, nem volt egy zseni, sőt, valójában egész butuska volt, de olyan aranyos, ahogy próbálkozik. Töprengést véltem felfedezni az arcán, azon gondolkodott, hogy hogyan mondja meg, köztünk nem lehet semmi. Talán mert másik bolygóról származunk.
Láttam rajta, hogy indulásra készen állt, jobb kezében a táskája, bal karján a szőrmés mellénye feküdt, és olyan közel állt az ajtóhoz, hogy… nos, nagyon közel.
Kedvesen rám mosolygott, és bele kezdett a világ legszívfájdítóbb mondatába.
- Ed, nem vagyunk egymáshoz valók.
Kelletlenül bólintottam, bár teljesen más véleményen voltam.
Tudtam, hogy érti. Ő arra gondol, hogy ő a világszép királykisasszony, én meg nem vagyok a szőkeherceg. A felismerés bár pofonként ért, jól tudtam, hogy számíthattam volna erre. De miért pont a New York-i út előtt? Kit viszek el? Biztosan elvárja, hogy őt vigyem.
Mindig is tisztában voltam vele, hogy a legfőbb vonzóerőm a hírnevem. Akaratlanul is a kesztyűtartómban lapuló demólemezre gondoltam, amit tőle kaptam, és összeraktam a kirakóst. Visszafogtam magam, mielőtt hangosan, hisztérikusan felnevettem volna. Kétségbeesettségem egy másodperc töredéke alatt változott át éktelen haraggá. De azért kíváncsian vártam a folytatást.
- Ed, kérlek, maradjunk barátok – mosolygott rám hamiskásan.
Persze, csibém. Hogy a picsába ne?!
Kötelességtudóan bólintottam, majd felálltam a babzsák fotelemből. A fenekem minden egyes lépésnél bizsergett, ahogy odavonszoltam magam a kisasztalomhoz, ami csak az igazán nagymenő embereknek van: afféle sminkes asztal, de a tükör úgy van körbevilágítva, mint a nagy, hollywoodi filmekben. Most egy kicsit bántotta a szememet az erős fény, de oda kellett mennem, mert ott volt az ásványvizem.
Türelmetlenül intettem neki, hogy hagyja el az öltözőmet, és már én is seggfejnek éreztem magam. Nem mozdult, tágra nyílt szemmel figyelte, amint tettem-vettem. Tökéletes alsó ajkát rágcsálta, és bár alig pár hete ismerem, tudom, hogy ez azt jelenti, hogy ki akar bökni valamit, csak még nem tudja, hogyan. Vártam.
- Tudod, ha akarod, azért New Yorkba még elkísérlek.
Ezúttal nem fogtam vissza magam: hangosan felnevettem. Szegényke nem tudta, ezt mire vélje, így megérkezése óta először megszólaltam:
- Nem kell, Nina. Ne tegyük ezt a kelleténél furábbá. Majd viszek valaki mást.
- De… - kezdte, de elhallgattattam.
- Ugyan, Nina. Hagyjuk ezt. Majd még látjuk egymást, de ha nem haragszol, most szeretnék átöltözni. Tocsogom az izzadságban.
Tulajdonképpen örülök, hogy csak koncert után „dobott” – így a rajongótáboromat is megkímélte egy felpaprikázott, ideges, és legkevésbé sem szerelmes hangulatban lévő Ed Sheerantól. Senki sem akar úgy látni, higgyétek el nekem, és én sem akartam úgy mutatkozni, főleg nem itt, ahol felnőttem.
Csak könnyed lépteit hallottam, a tűsarkúja kopogását, és hogy becsukta maga mögött az ajtót. Nem tudtam másra gondolni, hogy ez az egész annyira el van cseszve!
Az izzadságtól foltos fekete pólómat egy tiszta, fehérre cseréltem, és gyorsan rávettem egy melegítő felsőt: este már elég hideg volt odakinn ahhoz, hogy fázzak nélküle. Felkaptam a slusszkulcsomat, és egy kulturált „mingyájövök” után kiléptem az ajtón.
Jól ismertem ezeket az utcákat, a szorosan egymás mellett álló házakat, az ablakon kikukucskáló, pletykás öregasszonyokat, a járda szélén játszó gyerekeket és a szüleiket, akik nem győzik visszarántani őket egy-egy gyorsabban hajtó autó elől. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott édesanyám. Szegénynek arra ment rá a fél élete, hogy koordinálatlan testemet biztonságban tartsa. Imádom őt.
A Starbucks előtt nincs szabad hely, így a legközelebbi parkoló felé veszem az irányt, és a két szép lábamon visszasétálok. Ahogy beléptem az ajtón, elöntött a kellemes érzés, hogy itthon vagyok. Régebben törzsvendégnek számítottam, már meg sem kérdezték, mit kérek, csak adták a forró csokimat. Levettem a melegítő felsőm, mert bent eléggé meleg és fülledt volt a levegő. Beletúrtam a hajamba, hogy kicsit rendezettebben nézzek ki, de úgy éreztem, az arcom elárulja az összes érzésemet.
Odaléptem az egyik pulthoz, ahol egy lány irkált a füzetébe. Az arcát nem láthattam tisztán, mert lehajtott felét árnyékolta egy baseball-sapka. Úgy tűnt, nem vette észre, hogy ott álltam, vagy csak szimplán nem érdekelte. Ujjaimmal idegesen doboltam a pulton, hogy felkeltsem a figyelmét.
A lány hirtelen felemelte a fejét, tekintetét egyenesen rám szegezte, és kínosan elmosolyodott. Nem volt ismerős, nyílván akkortájt vehették fel, mikor én már a világot jártam a turnébuszon. Lerakta a füzetét és a ceruzáját, és végre teljes valójában nekem szentelte a figyelmét. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a füle mögött meglapult még egy ceruza. Minek neki kettő? Jó, ez nyilván hülye kérdés.
- Mivel szolgálhatok? – tette fel a sablonkérdést.
- Egy forró csokit, légy szíves.
Bólintott.
Amíg vártam a meleg italomra, alaposabban is szemügyre vettem. Vörös copf, kísértetiesen fehér bőr. A feneke nem nagy szám, viszont – már amennyire a kötényen és a laza pólón át láthattam – a melle teljesen rendben volt. Meglehetősen alacsony, leginkább a kis ír manókra emlékeztetett. De nem volt csúnya.
A lány visszatért a poharammal, majd egy fekete filccel ráírta a nevem. Kérdőn pillantottam rá, mire elvigyorodott.
- Ez az új mánia, mindenkinek a poharára rá kell írnunk a nevét. Gondoltam, ha már egyszer tudom a neved, nem kérdezem meg.
Mosolyogva bólintottam, elvettem tőle az italt, majd ki is fizettem.
- Amúgy jók a számaid, imádom őket.
- Igyekszem
Nem mondott semmi mást, csak bólintott, és a következő vásárlónak szentelte a figyelmét.
Megfordultam, és kiléptem a kávézóból.
A levegő már sokkal inkább hideg volt, mint hűvös, a pulcsim sem nyújtott elég meleget. Lassan sétáltam vissza a kocsimig, ki kellett szellőztetnem a fejemet. Lehet, hogy nekem nem olyan lányok valók, mint Nina. Talán a saját „súlycsoportommal” kéne kezdenem, és nem egy szupermodellel. Talán egy olyasvalakivel, mint az ír kismanó. Gondolatban felnevettem.
Talán majd holnap elkérem a számát. Igen, talán ez lesz a legjobb.
Mire az autómhoz értem, teljesen kiment a fejemből, hogy mennyire is csalódott voltam Nina miatt. Nézzünk szembe a tényekkel: alig ismertem három hete, nem voltam szerelmes, a szó legtávolibb értelmében sem. De akkor is baszódjon meg. Haszonleső.
Hirtelen megfontolásból elővettem az adathordozót a kesztyűtartóból. Tokostul kettétörtem, és visszadobtam az eredeti helyére. Majd útközben kidobom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése